Udvardy Frigyes - A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

találatszám: 15 találat lapozás: 1-15

Intézménymutató: Bukaresti Katonai Törvényszék/Ügyészség

1990. február 2.

A bukaresti katonai törvényszék életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte népirtásban való bűnrészesség miatt a következőket: Postenicu Tudor, Bobu Emil, Dinca Ioan és Manescu Manea. /Szabadság (Kolozsvár), febr. 3./

1990. június 15.

Románia elnöke a miniszterelnök javaslatára jún. 14-én felmentette Mihai Chitac vezérezredest belügyminiszteri tisztségéből és Doru Viorel Ursut, a bukaresti katonai törvényszék elnökét nevezte ki belügyminiszternek. /Népújság (Marosvásárhely), jún. 15./

1991. március 25.

A bukaresti katonai törvényszék márc. 25-én enyhe ítéleteket hozott /1 és 5 év között/ a Román Kommunista Párt KB Politikai Végrehajtó Bizottságának 21 tagja perében. Népirtás vádjával senkit sem ítéltek el, több vádlottat felmentettek. A vádlottak javai ellen foganatosított intézkedéseket megszüntették. /Szabadság (Kolozsvár), márc. 26./

1992. április 23.

1984-ben két székely fiatalember a csíkajnádi Sipos János és a csíkszentdomokosi Bács József elhatározta, hogy megöli Ceausescut. Egy katonai egységtől elloptak kézigránátokat és géppisztolygolyókat. 1984. aug. 17-én letartóztatták őket. A sepsiszentgyörgyi szoborrobbantás ügyében tartottak razziát mindenütt, így történt, hogy bekísérték őket. Egyiküknél kézigránát volt. A Securitate emberei rettenetesen kínozták őket, ájulástól ájulásig éltünk, emlékezett vissza egyikük. Tizenegy hónapig állandóan bilincsben tartották őket. Összesen három évig voltak bilincsben. Sipos János megszökött, de hamar elkapták, akkor kezdődött megint a vallatás. Nem árulták el, mit terveztek /hiszen akkor kivégezték volna őket/, ennek ellenére a bukaresti katonai törvényszéken 1985. febr. 13-án húsz évre ítélték őket a közvagyon kárára elkövetett lopásért /ez a kézigránát volt/. Az ítélettel nem ért véget a kálváriájuk, utána is sokszor kihallgatták a szekusok, a sepsiszentgyörgyi szoborrobbantás és más ügyekben, ezekről nem is tudtak, ennek ellenére folytatták a vallatásokat. Románokkal együtt raboskodtak, nem volt szabad megszólalniuk magyarul. Bács József szüleit is összeverték. A szülőkhöz többször kijöttek a szekusok és pénzt követeltek tőlük. Hiába volt az 1989-es fordulat, nekik még két évig a börtönben kellett maradniuk, csak 1992-ben szabadultak. /Ferenczes István: Megmaradtak köztörvényesnek? = Új Magyarország, ápr. 23./

1994. október 19.

A Bukaresti Területi Katonai Törvényszék okt. 19-i ülésén felmentett a vád alól három katonatisztet, akik 1989. dec. 17-én parancsot adtak, hogy lőjenek a tüntető tömegbe. Az ítélet még nem jogerős. Ha a temesvári forradalmárok nem fellebbeznek, akkor immár a temesvári vérengzés miatt elítélt összes szekus, katonatiszt és pártaktivista szabadlábra kerül. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 21./

1996. március 19.

Petre Roman volt miniszterelnök tanúvallomást tett egy perben, a bukaresti katonai törvényszéken, azzal kapcsolatban, hogy még miniszterelnökként hogyan kellett menekülnie 1991. szept. 25-én. Amint kijelentette, próbált tárgyalni a bányászok vezetőivel, ám a kora délutáni órákban a testőrök azt javasolták, hogy hagyja el a miniszterelnöki hivatalt, mert nem tudják biztosítani épségét. Corneliu Ionescu, a biztonsági szolgálat ezredese szólította fel, hogy hagyja el az épületet. - Bár, mint kormányfő, az épületben kellett volna maradnom, emlékezett a volt miniszterelnök, mégis távozott, a Cotroceni-palotába. /Amikor a kormányfő menekült. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 19./

1998. március 29.

Erdély püspökei és vezető papjai bebörtönzése után a kommunista diktatúrában megkezdték a szerzetesek letartóztatását is. Dr. Szim Irén Lídia apácát 1954. aug. 23-án tartóztatták le. 1951-ben ő kézbesítette Jakab Antal ordinátusnak a bukaresti nunciusnak szánt levelét. Ezt kémkedésnek minősítették. Dr. Szim Irén a kolozsvári egyetemen volt tanársegéd a neveléslélektan tanszéken. 1948-ban, amikor a kommunista tanárok vették át a vezetést az egyetemen, lemondott. Letartóztatása után nyolc hónapig hallgatta ki a Securitate. 1955-ben közölték vele, hogy hazaárulásért 16 év börtönre ítélték. A legfelsőbb katonai törvényszék ezt az ítéletet - bizonyítékok hiányában - megsemmisítette, az újabb tárgyaláson 5 évre ítélték. Végül 1957-ben szabadon engedték. Szim Irén jelenleg Gyulafehérváron él. /Hetényi Varga Károly: Akit üldöztek az igazságért. 16 év börtön egy levélért. = Keresztény Élet (Budapest), márc. 29./

1999. március 29.

1999. augusztus 3.

Egyidőben jelent meg a Csíkszeredában kiadott Székelyföld című kulturális folyóirat júniusi és júliusi lapszáma. Az Irattár rovatban arra emlékeztek, hogy fél évszázada tartóztatták le, majd két év múlva, egy kirakatper során a bukaresti katonai törvényszéken hazaárulás vádjával életfogytiglani kényszermunkára ítélték boldog emlékű Márton Áron püspököt. A júliusi lapszámot teljes egészében Petőfi Sándor emlékének szentelték. /A Székelyföld júniusi és júliusi lapszáma. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 3./

2000. július 4.

A temesvári forradalom idején elkövetett tettei miatt 15 évre elítélt Mihai Chitac tábornokot prosztataműtét miatt szabadlábra helyezhetik, rendelte el júl. 3-án a bukaresti Területi Katonai Törvényszék. Chitac tábornokot Victor Athanasie Stanculescu tábornokkal együtt 1999. július 15-én ítélték 15 év szabadságvesztésre, valamint 36 milliárd lejes kártérítés kifizetésére, amely összeget a nemzetvédelmi minisztériummal közösen kell kifizetniük. A két tábornok 72 személy meggyilkolásáért és további 253 személy megsebesítéséért marasztalható el. /Áldott betegség. Szabadulhat Chitac tábornok. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 4./

2000. december 15.

A bukaresti Katonai Hadbíróság legújabb döntése szerint Gheorghe Craciun ezredes, aki 1958-1964 között volt a nagyenyedi börtön parancsnoka, bűnügyi perének következő tárgyalása jővő év január 21-én zajlik. Az ellene felhozott vád szerint az említett időszakban személyes parancsára nem kevesebb, mint 216 politikai foglyot öltek meg az enyedi börtönben. Közöttük volt Mircea Vulcanescu tanár, Mihai Enescu lelkész, Alexandru Macici tartalékos tábornok, valamint a két világháború közötti kormányok számos kimagasló alakja. Az exparancsnok vallomása szerint a bebörtönzöttek fizikai megsemmisítésére a legfelsőbb politikai hatalom - személy szerint Gheorghe Pintilie tábornok és Gheorghiu Dej - részéről kapott hivatalos megbízatást. /A kommunizmus enyedi pere. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 15./

2001. augusztus 31.

Adrian Pitu rendőrőrnagy politikai menedékjogot kapott Magyarországon. Adrian Pitu 1997-98 között a temesvári és lugosi rendőrségen dolgozott. 1997-ben a Temes megyei rendőrparancsnokság becsületbírósága tartalékba helyezte, úgymond "az intézményen belül folytatott politikai propaganda" miatt. Bár a vádat a bíróság nem erősítette meg, állítása szerint tovább zaklatták, sőt halállal is megfenyegették. Pitu, a rendőrség "milicista módszerei és visszaélései miatt" beadta a felmondását, s olyan vádakat hozott fel, hogy a "politikai rendőrség" továbbra is lehallgatja az állampolgárokat, hogy nem iktatják a lakossági panaszokat, beszélt a rendőrségi visszaélésekről, kínzásokról. Azt állította, hogy informátorok beszervezésére kötelezték őket. Ezért menekült családostól Magyarországra 1998-ban, ahol a debreceni gyűjtőtáborba került. Távollétében tavaly a bukaresti katonai törvényszék két év börtönbüntetésre ítélte dokumentumok elsajátításáért és megsemmisítéséért. Fellebbezett, meg is nyerte, s az ügyet a temesvári katonai törvényszék tárgyalta újra. Az ügy az Európai Emberjogi Bíróságig jutott, 2000-ben bekerült az Amnesty International Romániáról szóló évi jelentésébe is. - Ha igazak a Pitu által felhozott vádak, azt jelenti, hogy Románia még mindig távol áll a lakosságbarát rendőrségtől. /(mózes): Árnyalatok. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 31./

2005. március 9.

Dr. Újvári Ferenc közölte, mi az, amit nem mondhatott el dr. Eörsi Mátyásnak. Újvári emlékeztetett olyan történelmi személyiségekre, akiknek jövőképük volt Erdélyről, és azt bátran közölték a nyilvánossággal is. Márton Áron, gyulafehérvári római katolikus püspök, Fodor Pál, csíkszeredai mérnök, Lakatos István, az Erdély című lap főszerkesztője, Kertész Gábor, zilahi ügyvéd, akit a román börtönökben halálra kínoztak. Márton Áron püspök a bukaresti katonai törvényszéken közölte vészbíróival: „Ami a második vádpontot illeti – mely szerint indítványoztam a magyar–román határ rendezését is (ha már annyi ország határait újrarendezték) – az megfelel a valóságnak, és ezért vállalom a felelősséget. Ugyanis egy közös tulajdont nem lehet úgy megosztani, hogy odaadom az egészet az egyik társtulajdonosnak. 1910-ben a románok 43%-ban voltak jelen Erdélyben. Ennyi jár nekik és nem az egész Erdély két millió magyarral, akiket a franciák, mint juhnyájat, odaajándékoztak Romániának csak azért, mert átpártolt hozzájuk. – Emlékiratomban valóban indítványoztam, hogy egész Erdély csatoltassék vissza a Szent Korona közjogi fennhatósága alá, minden nemzetiségi kisebbségnek teljes autonómia biztosításával. Ha ezt sem akarják, akkor osszuk ketté, és az Észak-Erdélyi románok cseréljenek helyet a Dél-Erdélyi magyarokkal.” 2. Meg van írva a Szentírásban: „A jó pásztor életét adja a juhaiért. Ha csak egy is elkóborog, elmegy, megkeresi és visszahozza juhai közé.” Dr. Újvári Ferenc leszögezte, nem igaz, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia rossz pásztor volt, ezért 1920. június 4-én egy „jobb pásztorra” bízták a Kárpát-medencei népeket. Románia akkor bizonyult volna „jobb pásztornak”, ha az erdélyi szászok, zsidók létszáma megduplázódik, ha a szászvárosi Református Árvaház mellé még egy másikat is építettek volna, vagy a szászvárosi Református Kollégium – ahol dr. Petru Groza is érettségizett és ahol a véndiák-találkozóit rendezte – magyar főiskolai rangra emelkedik, s ha a kolozsvári Hunyadi-téri Magyar Színház, a Farkas utcai Egyetem, a Mikó utcai Klinikák épületei stb. stb. mind a birtokunkban maradhattak volna. „Erdélyben nyolcvanöt éve vagyunk háborúban földi fegyverek nélkül, de az Úristenbe vetett hit kardjával védjük és megtartjuk 1100 éven át jogelődeinktől reánk hagyott javainkat” – írta Újvári. /Dr. Újvári Ferenc: Amit nem mondhattam el dr. Eörsi Mátyásnak. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 9./

2005. szeptember 1.

Már 1997-ben megfogant az ötlet, hogy a székelyvéckei kultúrotthont a település neves szülöttéről, Visky Árpád színészről nevezték. A névadó bizottság elutasította a székelyvéckei helyi tanács tervét. Dr. Kincses Előd hívott össze sajtótájékoztatót, kifejtve, Visky Árpádot, a szocialista rendszer áldozatát ismerte személyesen, és ügye mindvégig foglalkoztatta. Visky a marosvásárhelyi színházi élet tehetséges művészeként többször konfliktusba keveredett a Szekuritátéval. Sepsiszentgyörgyre költözött, ahol egy pohár bor mellett hangoztatott „nacionalista, irredenta” kijelentéseinek vádjával letartóztatták. 1983-ban öt év börtönre ítélték. Visky két évi börtön után szabadult, eleinte nem tudott színészként elhelyezkedni. Később újból a sepsiszentgyörgyi színtársulathoz került. Itt hunyt el tisztázatlan körülmények között. A művész holttestét a marosvásárhelyi református temetőben helyezték el. Temetése 1986-ban a rendszer elleni néma tüntetéssé vált. Kincses Előd a bukaresti katonai törvényszékhez a Visky-ügyben. Idén áprilisban érkezett a válasz, hogy azok már nem találhatók a törvényszék archívumában, átkerültek a Szekuritáté Iratait Tanulmányozó Tanácshoz. Az ügyvéd véleménye szerint már ez a tény is annak bizonyítéka, hogy Visky Árpád a kommunista rendszer ellenségének számított. /Mészely Réka: A párt vagy az állam ellen vétett Visky Árpád? = Népújság (Marosvásárhely), szept. 1./

2006. szeptember 7.

A bukaresti katonai ügyészség ismét nyomozásba kezd az 1989 decemberében elhunyt Vasile Milea tábornok halála körülményeinek felderítése érdekében. Az újabb vizsgálatot a forradalmárok szervezetei erőszakolták ki. A forradalmárok szerint nem felel meg a valóságnak az a változat, miszerint Milea tábornok öngyilkosságot követett el. /Újra kivizsgálják Milea tábornok halálát. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 7./

lapozás: 1-15